. Ma Emma napja van.

Emberi kapcsolatok - Egy furcsa szerelmi vallómás

Kis Pál
Tisztelt olvasók! Egy újabb furcsa dologgal találkoztam Székesfehérvár utcáin ,már többször már vagy 3szór láttam egy fiatal embert egy porszívóval a hátán azt gondoltam először hogy viszi valahova, de egy fehér papíron pirossal ez a felirat állt rajta : Képes vagyok változni!, Ez nem a szavak,HANEM A TETTEK IDEJE! Tegnap ismét láttam a városba és megállítottam , hogy megérdeklődjem miért cipeli azt a nehéz porszívót és mi ez a képes vagyok változni dolog.? Erre ő bemutatkozott hogy Reményi Bélának hívják és most szakított vele a menyasszonya 21 .-én. És az egyik oka szakításuknak az volt ,hogy kedves Bélánk nem segített be a házimunkába semmilyen formában se, de még figyelembe se vette kéréseit pedig menyasszonya 2 helyen dolgozott ő pedig csak egy helyen,Béla azt is elmondta ,hogy más hibákat is elkövetett de mindent jóvá akar tenni és a porszívó cipelés az első lépés a változás felé és lustasága leküzdése érdekében,azt is elmondta 24 óta cipeli magával akárhova is mennyen, és bízik benne hogy valahogy menyasszonyának is tudtára jut majd valahogy. Bár menyasszonyának csak keresztnevét árulta el mert azt mondta a teljes neve nem publikus ,de azt tudjuk hogy Ágnes a neve. És azért írtam mert az az ember aki napok óta bárhova mennyen képes egy porszívót cipelni az tuti ,hogy nagyon szerelmes és szerintem minden ember meg érdemel még egy esélyt a boldogsághoz kérlek segítsetek és osszátok meg ti is minél többen hogy kedves Bélánk Ágneséhez is eljusson . Búcsúzóul két könnycseppel a szemébe ennyit mondott Béla, idézem: „Tudom hogy elszúrtam ,de képes vagyok változni ,eljött a tettek ideje és ÉN fogom lehozni neki az összes csillagot!!!” Sok sikert Bélánk reméljük sikerül a terved, és újra egy boldog párt alkottok majd.
2013-12-30 11:32:27

Hozzászólás

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>