. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Kevés az adat a fogyatékkal élőkről
2013-11-27 18:33:57
Kevés az adat a fogyatékkal élőkről

Kevés az adat a fogyatékkal élőkről

A „Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása” (ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001) európai uniós támogatású kiemelt projekt keretében a Türr István Képző és Kutató Intézet Székesfehérvári Igazgatósága 2013. november 21-én szakmai workshopot tartott Székesfehérváron. A fórum célja volt, hogy elindítsa azt a párbeszédet, ami a fogyatékkal élő személyekhez kapcsolódó adatgyűjtést segíti a jövőben.







 

 

A magyar önkormányzatok több mint 90%-a rendelkezik jelenleg a hatályos jogszabályoknak megfelelő Helyi Esélyegyenlőségi Programmal. Ennek kidolgozását a Türr István Képző és Kutató Intézet segítette. A Közép-dunántúli Régió 107 településéből 105 kapcsolódott be a programba, Fejér megyéből csupán 4 település nem regisztrált az intézet rendszerébe.

 

Márton Zoltán a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) székesfehérvári csoportvezető mentora elmondta: a városok mindegyike kapcsolatba lépett a projekt megvalósítójával, néhány kisebb település azonban - általában az 500 fő lakos alatti közös hivatalokkal rendelkező önkormányzatok - vagy mert nem pályáznak vagy egyéb okokból nem tartották fontosnak az együttműködést.

 

A projekt során közel 3000 főnek tartott képzést és adott tanúsítványt a TKKI. Őket településük önkormányzata delegálta és bízta meg a Helyi Esélyegyenlőségi Program megírásával. Mindez azt jelenti, hogy míg korábban jelentős összegeket fizetettek ki erre cégeknek az önkormányzatok, most saját - jó helyismerettel rendelkező - munkatársuk készítette el a dokumentumot.

 

A Helyi Esélyegyenlőségi Programok megírásakor nehézséget jelentett a fogyatékkal élő személyekkel kapcsolatos adatok beszerzése és az intézkedések megfogalmazása, amelyeket öt éven belül minden településnek meg kell valósítania. A legtöbb önkormányzat anonim adatbázist kíván létrehozni, hogy megszüntessék az ezzel kapcsolatos információhiányt.

 

A workshop-on elhangzott, hogy míg a mélyszegénységben élők, a gyermekek és az idősekhez kapcsolódó adatok hozzáférhetőek, a nők és a fogyatékkal élők esetében ez komoly nehézséget okozott az esélyegyenlőségi programok elkészítésekor.

 

Ennek oka egyebek mellett, hogy minden magyar állampolgár, személyes ügye ha fogyatékossággal, illetve betegséggel rendelkezik, így az ezzel kapcsolatos információk adatvédelem alatt állnak. Például, míg a fogyatékkal élők megjelennek az önkormányzatok szociális rendszerében, számukra nem derül fény, hiszen jövedelem alapján kapják a támogatást. Ezen kívül több rájuk vonatkozó ellátást az állam folyósít számukra.

 

A Helyi Esélyegyenlőségi Programok célja a fogyatékkal élő személyekkel szembeni negatív sztereotípia megszüntetése és társadalmi integrációjuk. A jelenlegi helyzet módosításának érdekében szükséges javítani azokat az alapvető feltételeket, amelyek elősegítik a fogyatékos emberek társadalmi részvételét.

 

A workshop alkalmával az önkormányzatok képviselőinek lehetőségük nyílt az adatok lehetséges forrásainak feltérképezésére, a kapcsolódó intézmények és civil szervezetek megismerésére, valamint a kapcsolatépítésre, ez rendkívül fontos, mert a Helyi Esélyegyenlőségi Programok nagy hányadában a fogyatékkal élők célcsoportjára vonatkozóan csupán akadálymentesítéssel kapcsolatos feladatok fogalmazódtak meg.

 

FOTÓGALÉRIA

Utoljára frissítve: 2013-11-27 18:46:51

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>