. Ma Emma napja van.
Látványraktár lesz a moziból
2014-03-06 14:18:43
Látványraktár lesz a moziból

Látványraktár lesz a moziból

Megalakult az Árpád-ház Program megvalósítását koordináló testület február 26-án, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó - és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása. Ennek helyszínéül Székesfehérvár Önkormányzata a Koronázó tér 3. számú épületet javasolja, az egykori Köztársasági Moziban pedig a most méltatlan körülmények között tárolt kőmaradványok kaphatnak helyet egy látványraktár kialakításával.

 

Fotó: ÖKK

 

 

 

 

 


Újabb programelem megvalósítása indult el azok közül a kiemelt fejlesztési elképzelések közül, amelyekről a kormány tavaly augusztusi, Fehérvárra kihelyezett ülésén hozott döntést. Az Árpád-ház program célja, hogy a Nemzeti Emlékhely igazi zarándokhellyé váljon és méltó kialakításával hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800., illetve 2038. augusztus 15-én Szent István halálának 1000. évfordulóját.

„Az Árpád-házi királyok uralkodása idején már meghonosodott a szentek és az ereklyék tisztelete, és Székesfehérvár már akkor fontos központja volt az európai kultúrának. Éppen ezért fontos, hogy megszületett a kormány döntése az Árpád-ház programról, amelynek megvalósításával újra zarándokváros lehet Székesfehérvár. Februárban megalakult az irányító testület, amely felkérte a várost, hogy fogalmazza meg saját javaslatait, ötleteit a történelmi múlt méltó bemutatása kapcsán.” – mondta el Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő.

Az Árpád-ház Programban Székesfehérvárnak kiemelt szerepe van, ami egy kiemelt felelősséget is jelent a város számára. Erről dr. Cser-Palkovics András beszélt a Köztársaság Mozi épülete előtt megtartott csütörtöki sajtótájékoztatón. „Két célt szeretnénk rövidtávon megvalósítani: az egyik egy látogatóközpont megvalósítása a Koronázó tér 3. számú épület felújításával, ami egy új megközelítési lehetőséget biztosít a Nemzeti Emlékhelynek. Megszűnik az a méltatlan állapot, hogy a vendégek közvetlenül a szarkofág mellett lépnek be a területre, valamint a modern technika adta lehetőségekkel. A belvárosi műemlék épület felújításával egyébként azt a rehabilitációs folyamatot is folytatni tudnánk, amely a Hiemer-ház felújításával kezdődött, és amelyhez szerencsére többen csatlakoznak, példa erre a ciszter templom mostani megújulása.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András.

Székesfehérvár polgármestere a másik fontos célra, a Köztársaság Mozi épületének megmentésére is kitért. „A királyi bazilikához kapcsolódó kövek ma méltatlan körülmények között vannak elhelyezve. Egy olyan látványraktár kialakítását tervezzük, amely látogatható és lehetőséget adna a kövek méltó bemutatására. Ez egy kis múzeum, egy állandó kiállítás lehetne, és az állagmegóvást is biztosítaná ez a felújított épület. Önkormányzatunk számára fontos, hogy miközben körvonalazódnak a Nemzeti Emlékhellyel kapcsolatos hosszú távú elképzelések, addig ezt a két, néhány éven belül megvalósítható fejlesztés megtörténjen az Árpád-ház Program keretében Székesfehérváron.”

A Köztársaság Mozi épületével kapcsolatos tervek jól beleillenek a Várkörút felújításába, egy szép funkcióval gazdagodhat így ez a középület – erősítette meg Vargha Tamás. „Emlékszem, hogy régen hosszú sorok álltak itt mozijegyet vásárolni, éppen ezért örömteli, hogy megújul ez az épület. A napokban döntött a város képviselőtestülete a Várkörút felújításáról, ezzel Székesfehérvár központja kitágul, így nemcsak a Koronázó téri látogatóközpont, hanem a Köztársaság Mozi épülete is a Belváros része lesz.” – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A kormány a tervezési költségekre már biztosította a keretet, ám a jelenlegi ismeretek és a szakemberek becslése szerint egymilliárd forint körüli összeg szükséges a két épület felújítására, a kiállítási terek kialakítására és a kövek szakszerű átszállítására.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése pénteki ülésén tárgyal az Árpád-ház Program kapcsán tett városi javaslatról, amelyet a jóváhagyás után az irányító testületnek, valamint a munkájukat segítő szakmai bizottságnak továbbítanak. 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>