. Ma Rudolf napja van.
Székesfehérvári Királyi Napok 2014
2014-07-01 11:14:56
Székesfehérvári Királyi Napok 2014

Székesfehérvári Királyi Napok 2014

Tudományos konferencia, szertartásjáték, néptánc fesztivál, fogadalmi mise és katonazenekari fesztivál is lesz augusztus 14. és 24. között a 2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat keretében.







 


„Az augusztusi ünnepségsorozat szinte a legjelentősebb ünnepe Székesfehérvárnak. Idén is több olyan program lesz, ami sok embert mozgat majd meg.” – mondta dr. Cser-Palkovics András. A programokat felvezető, hétfői sajtótájékoztatón a polgármester hozzátette: „Az érdeklődőket bőséges programkínálat várja, amelynek összeállításakor fő szempont volt, hogy sok embert szólítsunk meg és lelki, szellemi tartalma méltó legyen a városhoz.” Az augusztus 14-i fogadalmi szentmise napján egy tudományos konferencia is lesz, de ezen a napon nyitják ki majd az osszáriumot, amely augusztus 20-ig látogatható lesz. A város polgármestere kiemelte: „A Koronázási Szertartásjáték ünnepi főpróbáján a Belvárosban élők türelmét szeretnénk megköszönni, mégpedig úgy, hogy a napokban minden belvárosi postaládába megérkeznek az erre szóló jegyek.” A város polgármestere hozzátette: „Szeretettel és tisztelettel hívunk mindenkit a Királyi Napokra augusztus 14 és augusztus 24 között!”

 

Augusztus 14-én, csütörtökön a Városi Levéltár és Kutatóintézettel közös szervezésben Székesfehérvár koronázóváros múltjáról és az Árpád-ház Programról szóló szakmai előadásokkal indul a 2014. évi Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat. Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója kiemelte: „Az Árpád-ház program nemcsak a város tudományos tevékenységét határozza meg hosszabb távon, hanem sok szempontból a város fejlesztésére, jövőképére is kihat. A negyed évszázadot felölelő program nyitórendezvénye az Árpád-házi Emlékülés lesz. A tudományos konferencia előadói Székesfehérvár Árpád-korban betöltött központi szerepét, súlyát jelenítik meg.”   Az előadók között lesz Zsoldos Attila akadémikus, valamint Fodor Pál, az MTA BTK Történettudományi Intézet főigazgatója.

 

Székesfehérvár augusztusi, ünnepi programjai nemcsak a városnak, hanem minden magyarnak is szólnak. „Öröm és ajándék, hogy ismét egy olyan eseményhez érkezünk, ahol összefogva, közösen tudunk maradandót szervezni.” – mondta Spányi Antal megyés püspök az egyházi programokkal kapcsolatban. „Augusztus 14-én Fehérvár fogadalmi ünnepén, arra emlékezünk, amikor Szent István a palotából átment a prépostsági templomba és halálának közelségét érezve Máriához fordult fia sírjánál, majd felajánlotta a magyarok nagyasszonyának a koronát. Ezt a város fogadalmi napjaként tartjuk számon.” Augusztus 14-én 08.45 órakor indul a körmenet István, Gizella és Imre, azaz a Szent Család ereklyéivel a Püspöki Palotából a Székesegyházba. Itt egészen este hatig közös imádság lesz és bárki megnézheti az ereklyéket, majd 18.00 órakor kezdődik a fogadalmi mise.” Spányi Antal elmondta, hogy augusztus 20-án 10.30 órakor kezdődik a székesegyházban a hagyományos ünnepi mise, ahol megáldják az új kenyeret.

 

Második alkalommal szervezik meg a Fricsay Katonazenekari Fesztivált, amelyre augusztus 15-én kerül sor. Szabó András ezredes, az Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnoki Iroda vezetője kiemelte, nagy öröm, hogy a város hathatós támogatásával idén is megrendezhetik regionális szinten a fesztivált. „Biztos vagyok abban, hogy sikeres lesz, hiszen négy katonazenekar vesz részt a fesztiválon. Természetesen idén is lesz térzene, dinamikus bemutató, és közös koncert, amely során mintegy 100 katonazenész játszik együtt a Városház téren.”

 

Idén a Koronázási Ünnepi Játékok nyitányaként Miklósa Erika koncertjén keresztül a szakrális zene is teret kap egy hangverseny keretében. Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója a Szertartásjátékkal kapcsolatban arról is szólt, hogy a művészet erejével megpróbálják a történelemkönyv hiányzó lapjait pótolni és hozzájárulni az Árpád-kor felelevenítéséhez. Különlegesség lesz az is, hogy Szent László városból, Nagyváradról mintegy 50 középiskolás vesz részt az koronázási játékok előadásán, a kórus tagjaként.  A direktor felhívta a figyelmet arra, hogy idén is lesz Fény utca, amelynek főszereplője Szent László király, akinek legendás életét vetítik ki a Fő utca házfalain. „Nemcsak térben, de időben is kitágítjuk a vetítést, hiszen augusztus 14-től a Királyi Napok végéig minden este látható lesz a történet.”  A Városház téren az egy középkori piac hangulatát idézik meg az Emese Park közreműködésével óriásbábokkal és mini színpadokkal.

 

A Deák Dénes és Lánczos-Szekfű Ösztöndíjak átadására idén is a Bory-várban kerül sor augusztus 16-án.  Tavaly új hagyományt teremtett a város a Bory-családdal együttműködve. A cél az volt, hogy méltó környezetben, önálló időpontban és kellő figyelemmel körbevéve adhassák át a Székesfehérvár szellemi örökségét gyarapító alkotóknak az odaítélt ösztöndíjakat.

 

A nemzeti ünnep előnapján, augusztus 19-én hagyományosan Öreghegy városrész hívja vendégségbe a város lakóit. Az egész napos eseményen minden korosztályt megszólítanak, sőt a koncertek mellett immár borkirálynő-választás és borrendi felvonulás is színesíti a programot. Charlie is koncertet ad a Bory-vár előtti téren felállított színpadon – ezúttal „jazz-es arcát megmutatva a fehérváriaknak”.

Augusztus 20-án, a délelőtti egyházi programokat követően a fehérvári családokat kötetlen belvárosi programokkal várják egész nap. Délután 17.00 órakor a Koronás Parktól történelmi felvonulás indul az óriásbábokkal, majd 18.00 órakor hagyományosan a Szent István téren kerül sor Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének ünnepi ülésére és a város által 2014-ben adományozott kitüntetések átadására.

 

A XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivál megnyitója 20.00 órakor kezdődik. Botos József, az Alba Regia Táncegyesület elnöke elmondta, hogy az eddigi tizennyolc fesztiválon valamennyi földrészről, 72 ország közel 300 csoportja, mintegy 9-10 ezer fellépővel képviseltette magát Székesfehérváron. Majoros Andor fesztiváligazgató hozzátette, hogy idén nyolc országból érkeznek csoportok: a Lefkoşa Folklore Association (Észak-Ciprus), a Rhydham (India), a Prismaseni (Malajzia), a Hora Horita (Moldova), az Acnip Iskra (Montenegró), a Gruppo Folkloristico Città di Agrigento (Olaszország), a National Folk Dance Ensemble Rovesniki (Oroszország) és az Elai Alai Euskal Dantza Taldea (Spanyolország). Rajtuk kívül a Székesfehérvári Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából egy ukrán csoport is a város vendége lesz néhány napig. A 19. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi néptáncfesztivál szabadtéri előadásokkal, zenekari bemutatókkal, utcazenével, nemzetközi folkestekkel, gasztronómiai bemutatókkal és gyermekprogramokkal várja az idelátogatókat augusztus 20-a és 24-e között.

Utoljára frissítve: 2014-07-01 11:18:28

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>