![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A rendezvényen Kerék-Bárczy Szabolcs DK elnökség tagja ismertette a négy demokratikus párt összefogásával létrejött ellenzéki szövetséget, és beszélt az elkövetkező idők teendőiről.
Az alap programpontokban minden a szövetségben résztvevő párt egyetért, és ezen kell nyugodjon a kampány is - vélik a résztvevők. Elhangzott: fő cél az, hogy a gazdaságot növekvő pályára kell állítani a szürke és feketegazdaságot fel kell számolni.
A DK szerint tarthatatlan a jelenlegi társadalmi helyzet, 4 millió ember szegénységben él, közülük 2 millió mély szegénységben. A felelőtlen ígéretek helyett a koalíció azt mondja helyre kell állítani a Köztársaságot, hiszen a jelenlegi jogi helyzetben ez a lehető legjobb megoldás, amit a demokratikus oldalon meg lehetett kötni.
A szövetségben a sarokpontok azonosak, a szövetségen belül senki nem adja fel az identitását, de a közös akarat érvényesül - derült ki a rendezvényen.
Mesterházy Attila a szövetség közösen elfogadott miniszterelnök jelöltje. Elhatározás született arról is, hogy a kampányban képviselni kell a szövetségeseket, minél több választóval személyes kommunikációt folytatva, megismertetve az összefogás sokszínűségét, tudatosítani a választókban az újszerűséget, ami lehetővé teszi a széles képviseleti lehetőséget.
A taggyűlésen résztvevők közül hozzászólásaikban többen hiányolták, hogy a demokratikus összefogás oldalnak nincs megszólalási lehetősége a médiában. Ezt a taggyűlés vezetése megerősítette, hozzátéve, hogy a jelenlegi média tulajdonosi struktúra csak csekély lehetőséget ad a demokratikus összefogás képviselőinek nyilvános megjelenésre. |
|
|
|