SZÉKESFEHÉRVÁRI HÍRHATÁR - Nyílt napok a középiskolákban

SZÉKESFEHÉRVÁRI HÍRHATÁR
   
 2019.04.25.
 Csütörtök
Ma Márk napja van.
Holnap Ervin napja lesz.
   EUR árfolyam
   /Rate& Ft
   CHF árfolyam
   ;/Rate Ft
   
   
   
   
   
   

 

MINDEN HÍR | AKTUÁLIS | SZÍNES | VÉLEMÉNY | RENDŐRSÉGI HÍREK | SPORT | KULTÚRA | TÖBB HÍRHATÁR | HELYBEN VAGYUNK!

    
2013. 11. 11. 19:42     


Nyílt napok a középiskolákban
A lehetőségek megismerésének kiemelt szerepe van a helyes döntésben.

A következő hetekben megnyitják kapuikat a középiskolák és a gimnáziumok a 8. osztályos, illetve a hat évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkező tanulók és szüleik előtt. Az érdeklődők nyílt napokon ismerkedhetnek az intézmények képzési programjaival és a bekerülés feltételeivel.










2013. november 12-én (kedden) és november 13-án (szerdán) 9 órától, illetve 15 órától a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szervez nyílt napot a 8. osztályos tanulóknak és szüleiknek. Az iskola 4 évfolyamos gimnáziumi képzés keretén belül egy emelt szintű angol és egy emelt szintű német osztályt indít. Öt évfolyamos gimnáziumi képzésre egy reál irányultságú osztályban lesz lehetőség, ahol az első évben angol nyelvi előkészítővel várják a diákokat. Ezt követően 4 tanéven át az emelt szintű angol nyelvi oktatás mellett a matematika-fizika, vagy a kémia-biológia szakpárok közül választhatnak a tanulók. A szakközépiskolai képzést egy 4+1 évfolyamos művészeti osztály biztosítja, grafikus, kerámiaműves és textilműves tanszakokkal.

November 14-én (csütörtökön) 15 órától a 6. osztályos tanulókat és szüleiket várják az iskolában,  hogy az intézmény hat évfolyamos emelt szintű angol nyelvi oktatást is magában foglaló gimnáziumi képzésével ismertessék meg őket. 

 

A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium is várja a a továbbtanulás és iskolaválasztás előtt állókat, valamint az érdeklődő szülőket. November 19-én (kedden) 17 órakor a hat évfolyamos képzésről, november 20-án (szerdán) 17 órakor pedig az oktatási intézményben biztosított négy évfolyamos képzésről tartanak tájékoztatót.


További hírek

  Menekülttáborban járt és a NOB elnökével is találkozott a magyar kick-boxos
2019. 04. 22. 11:33 hirhatar.hu
  Húsvétra
2019. 04. 22. 11:33 hirhatar.hu
  Húsvéti üdvözlet éhezőknek és túltápláltaknak
2019. 04. 22. 11:33 hirhatar.hu
  Bödőcs: Mészáros Lőrincen röhögnek a kormánytisztviselők is, amikor be vannak rúgva
2019. 04. 21. 09:22 hirhatar.hu
  Megvan az új helyszín a túlzottan szem előtt lévő Blaha Lujza téri ételosztáshoz
2019. 04. 21. 09:22 hirhatar.hu
  Hosszú hónapok feszültsége után elvitték a 3. legnagyobb lottónyereményt – ezúttal feltűnően egyszerű számsorral
2019. 04. 21. 09:22 hirhatar.hu
  Erdő Péter húsvéti bűnbocsánatában, ha halkan is, de szembehelyezkedik az Orbán-rendszerrel
2019. 04. 20. 18:00 hirhatar.hu
  Kézivezérléssel próbálják bezsarolni a közös képviselőket, hogy törvénytelenül segítség a fideszes szavazatgyűjtőket
2019. 04. 20. 17:30 hirhatar.hu
  Jelentés Abszurdisztánból – Novák Katalinnak a Notre Dame-ról van, a fóti gyermekotthonról nincs álláspontja
2019. 04. 20. 11:49 hirhatar.hu
  Elvitték Kozsót a fideszes ufók, de sajnos vissza is hozták
2019. 04. 19. 12:51 hirhatar.hu





IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | SZABÁLYZAT | HÍRLEVÉL

(c)2o15 Hírhatár Lapcsoport