Székesfehérvár az ország egyik legrégibb, leggazdagabb történelmű városa. A település a középkorban a magyar királyok koronázó és temetkezési helye volt és ma is Fejér megye kulturális és gazdasági központja.

Székesfehérvár a Dunántúl második legnagyobb kiterjedésű települése, Fejér megye székhelye, kulturális és gazdasági központja. Itt él a megye lakosságának közel 40 százaléka. A megyeszékhely egyben püspöki székhely is. A Nemzeti Emlékhely mellett a középkori alapokra épült barokk város nevezetes műemléki - többek között - a püspöki székesegyház, a püspöki palota, a ciszterci templom és rendház, a jezsuita templom, a Zichy-palota, a városháza, és igazi különlegesség a romantikus lovagvárak mintájára épült Bory-vár.

 Hírhatár fotó: Mészáros József

A koronázó város

"Árpád a többi magyarral együtt... Noé-hegyén, Alba közelében ütött tábort. Ezt a helyet választotta Árpád először Pannóniában, és Szent István király, aki tőle származott, ezért alapította később ennek közelében Alba városát" - írja a Képes Krónika.

A X. században kialakult, mocsarak által védett fejedelmi szálláshely egy ideig elárvultan várta, hogy a fény ismét rávetődjék, míg az 1000-ben királlyá koronázott István a külső és a belső ellenségtől veszélyeztetett hatalmának megszilárdítása után 1018-ban megépíttette a Fehérvár alatt a Szentföld felé vezető zarándokutat. Az útvonal csomópontjában reprezentatív, királyi központot szándékozott létesíteni. Első lépésként felépíttette a koronázó bazilikát, amely köré hamarosan további templomok, kolostorok, paloták emelkedtek, felépült a prépostság és a káptalani iskola is. A királyi székhelyet falakkal vették körül, a koronázási templomot állandóan tovább bővítették, díszítették. A zarándokút politikai jelentősége indokolta, hogy a király az útvonal közelében fekvő Fehérváron éljen. Ezért épült fel ezen a helyen a Nagyboldogasszony-bazilika, amely a város jelentőségét hosszú évszázadokra meghatározta. A bazilikának az utókorra maradt töredékei beszédesen vallanak a régi időkről. A pompás, gazdagon berendezett épület középpontjában helyezték el a királyi trónust, a "széket", melynek a város a Székesfehérvár elnevezést köszönheti.

A királyi bazilika felépülése után az ősi Alba Regia több mint fél évezredig koronázóvárosként, királyok temetkezési helyeként, törvénylátó napok helyszíneként egyedülálló szakrális és közjogi ranggal bírt a magyar városok között. Itt nyugszanak az országalapító István király földi maradványai, és későbbi királyaink is nagyrészt ide temetkeztek. A királyi udvar jelenléte, a gyakori, országos ünnepi események, a zarándokútvonal forgalma tömegeket vonzott ide, ezáltal virágzó ipari és kereskedelmi élet alakult ki.

A város falai között 32 királyt koronáztak. A Nagyboldogasszony-bazilikában őrizték a koronázási jelvényeket és az ország levéltárát. A hatalmas épületben koronázások és királyi esküvők, temetkezések és országgyűlések, ítélkezések és birtokadományozások, tehát az állami élet legjelentősebb eseményei követték egymást. Az országgyűlések közül az 1222-es volt a legjelentősebb, amikor az Aranybulla kiadására került sor. Bár a XIV. századtól Buda, Esztergom, Visegrád is versengett a főváros rangjáért, a koronázások, a temetkezések a XVI. század közepéig itt történtek.

Török hódoltság

A terjeszkedő török birodalom 1543 után elfoglalta, a maga képére formálta és Isztolni Belgrádnak nevezte az ősi Alba városát. A hódoltság 150 esztendeje során keleties élet folyt a méltóságteljes falak között. Polgárainak egy része elmenekült, templomait kifosztották és dzsámivá alakították, a keresztény szentek helyére muzulmán jelképek kerültek. Minaretek, fürdők épültek, a tereken török kereskedők jelentek meg.

A bazilika, melyet Mátyás király halála (1490) után először Habsburg Miksa fosztott ki, később egy villámcsapástól súlyosan megrongálódott. Teljes pusztulását a törökök kivonulását követő nemtörődömség okozta. Díszesen faragott köveit, alapfalait ma kegyelettel őrzi a város.

A hódoltság alatt enyészetnek indult fél évezredes kultúráról ma már csak a középkori romkert kőtöredékei és a latin nyelven írott krónikák regélnek. A vár a török időkben is megőrizte stratégiai jelentőségét. Birtoklásáért többször összecsapott a török és a magyar királlyá is megválasztott Habsburg császár. A csatározások vezettek a város pusztulásához. A császári csapatok támadása azonban csak egy alkalommal, 1601 őszén járt eredménnyel, amikor egy esztendőre visszafoglalták a várost.

Székesfehérvár véglegesen 1688-ban szabadult fel. A régi kiváltságokat (a szabad bíró- és tanácsválasztást, a vámmentességet, az országos vásárok tartását és a városcímert) 1703-ban nyerte vissza.

A barokk város

A XVIII. század elejétől a már szabad, de néptelen, elhanyagolt, romos városban új irányú fejlődés indult. A megyeszékhely Mária Terézia királynő rendelkezésére 1777-ben püspöki székhely lett, és a római katolikus egyház egyik központjává vált. A jezsuiták iskolát, patikát alapítottak. Székesfehérvár iskolavárosi hagyományai egy évezredre nyúlnak vissza. Ez a század alakította ki a történelmi belváros ma is élő arculatát, meghagyva az utcák szelíden kanyargó, ősi vonalát, amelyeket szűk sikátorok és terek kapcsolnak egymáshoz. A középkori alapokon pompás barokk város született. A múlt legendás épületeit, köztük a koronázási bazilikát azonban már nem lehetett helyreállítani. A város kulturális jelentőségét bizonyítja, hogy a Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat itt mutatta be a születő magyar drámairodalom első darabjait. 1842-43-ban a kor neves színészei között Petőfi Sándor is fellépett, és itt kezdte pályáját Laborfalvy Róza.

A megyeszékhely közlekedésének fejlődésében fontos dátum 1860, amikor átadták a Székesfehérvár-komáromi vasútvonalat. A Déli vasút 1861-ben, a Veszprém-Celldömölk vasútvonal 1872-ben épült. A vasútépítések erősítették Székesfehérvár közlekedési helyzetét, azonban hagyományos centrum szerepét, vásárváros jellegét háttérbe szorították, egy időre fejlődését is gátolták.

A zömmel német ajkú város a XIX. századi reform mozgalmak hatására lassan magyar érzelmű lett. A városi polgárság és ifjúság azonnal csatlakozott az 1848. március 15-én kitört pesti forradalomhoz. A kiegyezés után a fejlődő Budapest árnyékában egy alig iparosodott, mezőgazdasági jellegű város lett. Csak a háborús készülődés során telepítettek ide ipari üzemeket. II. világháború után az erőltetett iparosítás folytatódott. Az 1945-ben 35 ezres város az 1970-es évek végére 100 000 főre gyarapodott.

A barokkos jellegű belváros házai védett műemlékként megmaradtak, de új lakótelepek épültek. A rendszerváltás után újabb gazdasági fellendülés volt a városban.