|
|
|
Tweet |
|
|
|
Ismét szemet – lelket gyönyörködtető programsorozattal készül Székesfehérvár városa a kereszténység egyik legnagyobb ünnepére, Pünkösdre. Pénteken 17.00 órakor nyitják meg a tizedik „Pünkösdi Virágálom” című rendezvényt, melynek mottója: „Nyitva van az aranykapu”. Idén tizenegy belvárosi kaput, illetve udvart öltöztetnek virágdíszbe.
A helyszíneket bemutató hagyományos körséta a Városházától indul és a felújított, a közvetlenül a séta után átadásra kerülő Ciszterci Templomnál ér véget, ahol szombaton este ünnepi koncerttel várják a közönséget. A legszebb virágkompozíciókat a polgárok szavazatai alapján fogják díjazni. Erről és a számos kísérőprogramról sajtótájékoztatón számoltak be.
A virágkötő szakemberek már csütörtöktől, illetve péntek reggeltől megkezdik a munkát a belvárosi kapuknál és udvarokban. Brájer Éva alpolgármester a sajtótájékoztatón kiemelte: újdonság az elmúlt évekhez képest, hogy a szakemberek ezúttal tartós dekorációkkal, cserepes növényekkel dolgoznak majd, így a pompázatos virágdíszek a korábbiakhoz képest jóval hosszabb ideig, hetekig láthatóak lesznek. Már a megnyitó előtt is érdemes lesz sétát tenni a belvárosban, hiszen lesz térzene, a hagyományos körséta pedig a felújított Ciszterci Templomnál ér véget, melynek harangszentelésére 18.00 órakor kerül sor.
Ugyancsak újdonságként itt rendezik meg szombaton 19.00 órától a Hermann László Kamarazenekar ingyenes koncertjét, melynek során Haydn „A megváltó hét szava a keresztfán” című műve csendül fel. Brájer Éva alpolgármester hozzátette: a Fő utca felújítása kapcsán azt tapasztalta a városvezetés, hogy hosszú hétvégéken nagyon sokan látogatnak a belvárosba, így igyekeznek minél tartalmasabb programokat szervezni. Pünkösdvasárnap és Pünkösdhétfőn a Bartók Béla téren várják a családokat.
A programokat A Szabadművelődés Háza igazgatója, Kiss Dorottya ismertette részletesen. Elmondta, hogy június 6-án, pénteken már délután megkezdődnek a kísérőprogramok. 15.00 órakor a Városház téren népzenei műsort ad elő a Hermann László Zeneiskola, közreműködik a növendékekből alakult Fiori Musicali Barokk Furulya Együttes, majd 16.00 órától a Városháza udvarán láthatják az érdeklődők a „Bogármese” című mesejátékot a Szabad Színház előadásában. 17.00 órakor a Városháza feldíszített kapujánál kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök mond köszöntőt, illetve a Szentlélek jelenléteként galambokat engednek szabadon.
Ezt követően indul a virágkompozíciókat bemutató, zenével kísért hagyományos körséta az alábbi útvonalon: - Városháza kapuja (első állomás) - Püspökség kapuja - Nemzeti Emlékhely >Táncsics Mihály utca >Kossuth Lajos utca - Hősök tere, Bástya kapu - Városháza hátsó bejárata - II. János Pál pápa tér >Megyeház utca >Jókai Mór utca - Török udvar kapuja - Gesztenyés udvar bejárata > Jókai Mór utca>Bartók Béla tér - Vörösmarty Mihály Könyvtár árkádjai >Oskola utca - Városi Képtár - Deák Gyűjtemény kapuja >Oskola utca>Szent János köz - Cisztercita templom főbejárata (érkezés várhatóan 17:55 órakor) Pénteken 18.00 órakor a Hősök terén felállított színpadon virágkötészeti bemutató kezdődik három szakember közreműködésével, a kompozíciókat el is árverezik, majd 19.30 órakor a Capella Savaria kamarazenekar szólistái adnak koncertet a Csók István Képtárban.
A kísérő rendezvények a hétvégén is folytatódnak. Július 7-én 19.00 órakor a Hermann László Kamarazenekar koncertezik a Ciszterci Templomban, Haydn „A megváltó hét szava a keresztfán” című művét hallhatja a közönség, majd július 8-án, vasárnap és 9-én, hétfőn 17.00 és 19.00 óra között családi programot rendeznek a Vörösmarty Mihály Könyvtár árkádjai alatt. Vasárnap a Hermann László Zeneiskola növendékei, hétfőn a Kákics együttes lép fel, mindkét napon lesznek az ünnepkörrel kapcsolatos, virágokkal foglalkozó kézműves foglalkozások, illetve lehet kóstolni ízletes italokat, például bodza- és hársfateát. A Pünkösdi Virágálom kapcsán ismét lehet szavazni a legszebbnek talált kompozíciókra. A város polgárai a Fehérvári Ajándékboltban és a vendéglátóhelyeken találják a szavazólapokat, melyeket a Hiemer-háznál és a Városházánál található ládába kell bedobni. A közönségszavazás eredményét június 10-én, kedden 10.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester hirdeti ki. Az első három helyezettet díjazzák a Vörösmarty Színház, az Árpád-fürdő és a Jancsár Hotel által felajánlott ajándékokkal.
A virágkötők örömmel, nagy kihívásként tekintenek a Pünkösdi Virágálomra. – mondta Jankovics Ilona, aki szintén részt vesz a munkában és a versenyben. Hozzátette: a szakemberek is sajnálták az elmúlt években, hogy a kompozíciók nagyon hamar elhervadtak. Idén már cserepes egynyári, vagy akár évelő növényeket is használnak majd, melyek az öntözésnek és a hosszan lebomló műtrágyának köszönhetően hetekig, akár a fagyokig is megmaradhatnak. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata szeretettel invitálja a város lakosságát és minden kedves érdeklődőt a pünkösdi rendezvényekre. |
|
|
|